Baromi rég nem jelentkeztünk, de - az ígéreten túl, hogy eztán igyekszünk - még annyit tudunk mondani, hogy ezúttal egy trendi, médiás-kütyüs témával foglalkozunk. Történt ugyanis, hogy a Nielsen nemrégiben hozta nyilvánosságra az amerikai piacra vonatkozó adatait, miszerint a táblagép penetráció 5% (összehasonlításul: az itthoni adat 1%, de hibahatáron van, szóval ezt bizonyos megkötések mellett fogadjuk el, meg a célcsoportok is mások, tehát ne próbáljuk összevetni). Rögtön fellángolt a vita az amerikai szaksajtóban, hogy akkor ez most sok vagy kevés?

Voltak olyan érvek, amelyek szerint ez az 5% elég csalódást keltő, és nem is értik, hogy ennek fényében mire verik magukat a táblagép szegmens éllovasai, no meg azok, akik ebből a kütyüből akarnak pénzt csinálni reklám, tartalom vagy bármi más "kapcsolt áru" révén. Markáns ellenvéleményt képvisel viszont Steve Smith, a MediaPost bloggere.

Szerinte túlzás azt számon kérni egy új kütyün, hogy 2010 áprilisa, azaz az iPad rajtja óta nem érte el a kritikus tömeget. Főképp úgy, hogy az árazás még mindig inkább limitált méretű, ám nagyon fontos niche piac kialakítását teszi lehetővé. A tömegtermék jelleg tehát arrébb van. Három fontos gondolatot ragadnék ki a hosszú, de elolvasásra érdemes posztból:

1. Az e-olvasók, a netbookok penetrációja sem egetverő, mégsem biztos, hogy penetráció szinten kell e bejáratottabb kütyükkel versenyeznie a táblagépeknek ebben a szakaszban. Más a funkciójuk, más a "dolguk" a felhasználók életében, más a motiváció a beszerzésre. Ha pedig az Amazon és társai fejlesztései nyomán elmosódik az e-olvasók és a táblagépek közötti határvonal, akkor meg pláne nem állja meg a helyét egy direkt összehasonlítás.

2. A táblagépek piacát nem lehet pusztán annak alapján megítélni, hogy hányat adtak el belőlük. Nagyon fontos azt is vizsgálni, hogy ezen kütyün/platformon milyen a fogyasztók viselkedése. Márpedig az látható, hogy a táblagépen (elsősorban Steve Jobs zárt rendszerein) szocializált fogyasztó könnyebben nyitja ki a pénztárcáját, akár olyan tartalmak megvételére is, amelyeket PC előtt ülve ugyan ki nem fizetne. Smith úgy érvel, hogy e fogyasztók a reklámokra is nyitottabbak, bár ezt egy nemrégiben közölt kutatás alapján óvatosan kezelnénk: maradjunk annyiban, hogy a márkázott tartalom oké, de a hagyományos reklám kevésbé. Persze a brit tudósok mást is kimutathatnak...

3. Miközben az iparág - legalábbis a szerencsés Amerikában - épp azon molyol intenzíven, hogy akkor most definíciós (no meg üzleti szinten) a táblagépet a mobilhoz tartozónak vegyük, vagy - más megfogalmazással - hordozható kütyünek, addig szépen lassan nő a TV-táblagép multitasking mértéke. A multitasking minőségéről, a figyelemmegosztás e két eszközre vonatkozó specifikumairól keveset tudunk (ahogy minden más multitaskingról is, csak jelzem a kutatócégeknek), azért az bizton állítható, hogy egy olyan képernyő kooperáció, amiben a szuper média és a legújabb ifjú titán szerepel, izgalmas lehet. Fogyasztónak, médiának, hirdetőnek egyaránt.

Na, szóval, az biztos, hogy minden túlzott hullám- és nyálverés idegessítő és unalmas, tehát megértem én a fanyalgókat. De Smith érvelése is megfontolandó.

Ti mit gondoltok, valójában mekkora durranás a táblagép?

 

d.