Magyarán nem látni még pontosan, hová tart a csatorna, amely évek óta próbálja utolérni az RTL Klubot. Illetve inkább azt nem látni, hogy sikerül-e elérnie azt, amit akar. Vannak viszont kifejezetten pozitív jelek, amelyek arra utalhatnak, hogy esélye lehet a tévépiaci verseny felpezsdítésére. (Próbált valaki nézettségi hírt írni az utóbbi években? Többnyire baromi unalmas.)

Az első jó lépés az volt, hogy az elegáns, de a magyar viszonyokhoz talán túlzottan angolszászos Várdy Zoltán helyére Simon Zsolt érkezett a vezérigazgatói székbe, aki belemenősebbnek tűnik. Ő rögtön el is mondta pár interjúban, hogy el kell engedni ezt a "ki a piacvezető" versengést, a csatorna pénzre megy, mert a tulajdonosok azt várják. A cél tehát a sok lóvé, nem a legnézettebb csatorna díja.

Ez két szempontból is okos dolog: egyfelől miért akarna olyan célért küzdeni, amit csak idővel (évek?) alatt tud megvalósítani olyan időszakban, amikor a napi kis eredményeknek kell örülni? Másfelől Várdy óriási terhet rakott kinevezésekor (2007) az embereire azzal, hogy kijelentette: 3 év alatt piacvezetők lesznek. Nem lettek, s aztán módosította is kijelentését, miszerint nem konkrét piacvezetésre törnek, hanem arra az attitűdre. Ennek lenne értelme is, csak így utánlőve nem volt.

A második jó lépés az volt, hogy olyan nevet igazolt le tanácsadói pozícióba Steve Varcoe személyében, amire már azért felvonták a szemüket a népek. Ez a belemenős stílusú pasi hozta be itthon a GRP alapú árazást a tévés piacon meg a mozgóáras rendszert, amit azóta az RTL szépen működtet. Ő nevelte ki az RTL kereskedelmi igazgatói posztját tőle megöröklő Vidus Gabriellát is, aki igen magasan jegyzett szakember, nem véletlenül.

Aztán még egy vagánynak tűnő ember leigazolásáról érkezett hír, amennyiben szimatunk nem csal. Megyeri András, a Viasat3 longtime kereskedelmi igazgatója jó választásnak tűnik. Bár sokan a kereskedelmi igazgatói székbe várták, most úgy tűnik, üzletfejlesztési osztályvezető lesz, bármi is legyen az. Ezzel a két igazolással egyébként Kovács Krisztián kereskedelmi igazgatót jól körbelőtték.

Közben ugyanígy tegnap derült ki hivatalosan, hogy távozik viszont Nagy Andrea marketing- és kereskedelmi igazgató. Ő inkább volt marketinges gondolkodású, mint kommunikációs szemléletű. Talán egy vérbeli kommunikátor sokat segíthet, s ha igazak a Rényi Ádám érkezését firtató hírek, akkor nem lepődünk meg a húzáson.

Főképp ismerve a TV2 vezér még ügynökségi korában kifejtett véleményét, miszerint a tévépiaci versenyt nagyban befolyásolja a két csatorna kommunikációja közti különbség. Nos, épp az RTL volt az, amelyik legutóbb felszámolta a kommunikációs osztályát, melyet akkor épp Rényi Ádám vezetett.

Az látható tehát, hogy belemenős, vagány arcokat igyekszik igazolni a TV2. Másfelől, hogy az igazgatói struktúra valamelyest közelít az RTL-éhez, ahol egy stabil, jól kialakított rendszer működik. Ezek első blikkre jónak tűnő lépések. Más kérdés, hogy mindez semmire sem lesz elég, ha a csatorna nem tud termék, azaz műsor szinten a konkurens elé vágni.

Bár e téren sem elveszett a helyzet, mert Kiss Péter programigazgató ügyesen ásta ki a TV2-t a Gyöngyössy-éra romjai alól. Jelszavai valának: csak semmi fakszni. És ebben tökéletesen igaza van. A TV2-nek az RTL-nél elegánsabb pozicionálás nem hozott sok plusz nézőt. Valószínűleg sok pénzt sem. Maximum a jó érzést a vezetőségnek. De az magában nem sokat ér.

Szóval, erre a kérdésre fél év múlva megint ránézünk majd. Addigra már tisztul a kép.

 

D.